Télálló levendula

A világban 39 levendula faja ismert, de a hazai éghajlaton főleg a közönséges, francia és az angol levendula terjedt el, mely mindegyike télálló levendula.

Közönséges télálló levendula jellemzői

A legfinomabb és legértékesebb aromájú levendula, mely a leginkább elterjedt. Mediterrán évelő félcserje, mely elbokrosodik, szabad földbe kiültetve télen sem károsodik és sokáig, akár 40-50 évig is elél. A kifejlett növény magassága virággal együtt 60-80 cm, a bokrok átmérője akár közel egy méter is lehet. Levele hosszúkás, 3-4 mm széles, 2-3 cm hosszú, zöldes-ezüstös színű. Virágzata hengeres, 6-8 cm hosszú, színe a jellegzetes mély sötét kékeslila levendulakék. Fagy- és szárazságtűrő, télálló. Időjárástól és környezettől függően június elejétől egészen július végéig eltarthat virágzása, majd visszavágás után akár ősszel újra virágozhat.

Angol levendula

Magasabb kámfor tartalma miatt aromája markánsabb, illata erősebb a franciánál. Mennyiségre több az olaja, viszont kisebb értékű. Erőteljes növekedésű, a bokrok átmérője 100 cm. Hibrid fajta, mely magot nem hoz, csak tőosztással szaporítható. Virágzata tömött és hegyes, színe világosabb levendulakék a francia levendulához képest. Két héttel később virágzik, mint a francia. Levelei gyönyörű világos ezüstösek, szép sövény lesz belőle. A francia fajtához képest valamivel érzékenyebb fajta, de a hazai nyarakat és teleket jól bírják, télálló és évelő. Virágjának szára igen hosszú, nagyon alkalmas levendula koszorú készítésére. Illata intenzívebb, így levendula illatpárnákba is nagyon jó tölteni.

A télálló levendula gondozása

levendula palánta ültetése alapvetően tavasztól őszig fagymentes időben bármikor történhet.  

A levendula elsősorban a meszes, napfényes, déli fekvésű területeken fejlődik jól. Kerülni kell a fagyzugos, hideg, mélyebb fekvésű területeket, ahol gyakori a fagykár, de egyéb talajigénye nincs, bármely talajban jól fejlődik.

Fényigényes növény. A fény a virágképződést, az illóolaj-tartalmat és annak észter-tartalmát is befolyásolja. A szárazságot jól viseli, locsolást szabad földbe ültetés esetén nem igényel, csak hosszabban elnyúló forró nyarak esetén érdemes néha meglocsolni. levendula gondozása alapvetően nem sok munkát igényel.

Az időjárástól és környezettől függően június elejétől egészen július végéig számíthatunk a virágzására. Fontos a levendula visszavágása, a bokrosodást elősegítendő. A visszavágással a bokor megújul és jelentős mennyiségű levendulavirágot fog hozni minden évben. Ha elvirágzás után levágjuk a virágokat, ősszel másodvirágzásra is számíthatunk. A virágok mennyisége ilyenkor elmarad a nyár elején szokásoshoz képest, de az illóolajok ugyanúgy benne vannak. 

A levendula felhasználása

A levendula nem csak a kertünk ékessége lehet, virágait többféle módon hasznosíthatjuk. A virágokat friss felhasználásra és szárításra a virágzási idő közepén kell levágni. Olajlepárlásra a virágzás vége felé legalkalmasabb a virág. levendula jótékony hatásai különböző betegségek megelőzésében is fontos szerepet játszanak.

A kinyílt levendulavirágokat szárral együtt vágjuk le. Készítsünk kis csokrokat, amit befőttes gumival fogunk össze és fejjel lefelé, árnyékos, szellős helyen szárítsuk. Levelei és virága is sokoldalúan felhasználható.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Közönséges_levendula

Vissza a kategória cikkeihez

error: Védett tartalom