Tartalomjegyzék
A levendula ez a csodaszép lila virágú növény már évszázadok óta ismert gyógy-, illetve fűszernövény, mely főleg szárított levendula formájában rengeteg felhasználási lehetőséggel kecsegtet. A világban 39 fajta ismert, de ezen az éghajlaton a közönséges, francia és az angol levendulák terjedtek el. Már ókorban is szépségápolás fontos növénye volt, őshazája Délkelet-Ázsia, Európába a rómaiak hozták be. Legfőbb termelője ma is Dél-Franciaország, főleg Provance-ban találunk végtelenül illatozó lila levendula mezőket.
Hazánkban először az 1920-as években telepítették az első levendula ültetvényt a Tihanyi-félsziget vulkáni köves lankáira. A levendula virágzás nyáron van, június elejétől július végéig tart. Ebben az időszakban országszerte több helyszínen tartanak levendula virág szedd magad akciókat, mely évről évre egyre több látogatót vonz. A legismertebb a Tihanyi Levendula Fesztivál, mely 2004. óta várja az egyszerű, de annál szebb virág iránt érdeklődőket.
Levendulák jellemzői – a levendula évelő növény
A levendulák mediterrán évelő félcserjék. Azokat a lágyszárú növényeket nevezzük évelőnek, amik hosszú ideig élnek és termés érés után a föld feletti száruk elpusztul, viszont mindig van olyan száruk, vagy vastag gyökerük, ami a föld alatt áttelel. A levendulák is pontosan ilyenek, hiszen nem pusztulnak el egyik évről a másikra, hanem akár 40-50 évig is elélnek megfelelő körülmények között.
A kifejlett növény magassága virággal együtt akár 60-80 cm, a bokrok átmérője 80-100 cm is lehet. Levele hosszúkás, 3-4 mm széles, 2-3 cm hosszú, zöldes-ezüstös színű. Virágzata hengeres, 6-8 cm hosszú, színe a jellegzetes mély sötét kékeslila levendulakék. Fagy- és szárazságtűrő, télálló. Időjárástól és környezettől függően június elejétől egészen július végéig eltarthat fővirágzása, majd aratás után időjárás függvényében van másodvirágzása is a nyárutón.
A levendulák ültetése, ápolása
A levendula ültetése alapvetően tavasztól őszig fagymentes időben bármikor történhet.
A levendulák elsősorban a meszes, napfényes, déli fekvésű területeken fejlődnek jól. Kerülni kell a fagyzugos, hideg, mélyebb fekvésű területeket, ahol gyakori a fagykár.
Fényigényes növény. A fény a virágképződést, az illóolaj-tartalmat és annak észter-tartalmát is befolyásolja. A szárazságot jól viseli. A levendula gondozása nem igényel sok munkát, viszont a gondozást gyönyörű virágaival hálálja meg.
Az időjárástól és környezettől függően június elejétől egészen július végéig számíthatunk a virágzására. Fontos a levendula metszése, a bokrosodást elősegítendő. A visszavágással a bokor megújul és jelentős mennyiségű levendulavirágot fog hozni minden évben.
A levendula felhasználása
Ez a gyönyörű növény nem csak a kertünk ékessége lehet, többféle módon hasznosíthatjuk is. A virágokat friss felhasználásra és szárításra a virágzási idő közepén kell levágni. A levendula jótékony hatásai különböző betegségek megelőzésében is fontos szerepet játszanak. Lila színének látványa már önmagában is ellazít, megnyugtat.
A kinyílt virágokat szárral együtt vágjuk le. Készítsünk kis csokrokat, amit befőttes gumival fogunk össze és fejjel lefelé, árnyékos, szellős helyen szárítsuk ki. Levelei és virága is sokoldalúan felhasználhatók. A levendulaolaj pattanásokra is hatékony segítség, de a kozmetikaipar számos termékének alapja is. Illóolaja a légfrissítésben is verhetetlen, akár citrom-, bergamott-, vagy narancsolajjal együtt üdébbé, frissebbé varázsolja helységeinket és az idegrendszerre is jótékonyan hat.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Közönséges_levendula
Vissza a kategória cikkeihez