Levendula metszése

A levendula metszése elengedhetetlen egy fiatal, egészséges és élettel teli levendulabokor fenntartásához.Ki ne szeretne gyönyörű lila virágokkal pompázó levendula bokrokat? De hogyan is valósítható ez meg? A levendula alapvetően nem igényel nagy gondozást, de a metszése fontos folyamat, melyet nem szabad elhanyagolni.

Levendula metszése, visszavágása

A metszés első titka, hogy már akkor el kell kezdeni, amikor a levendula még a cserépben van. Érdemes visszavágni az új hajtásokat, hogy bokrosodjanak, valamint, ha az első évben levágjuk a virágbimbókat róla, akkor a következő évben nagyobb bokrunk lesz. Azok a bokrok, amelyeket nem metszettek meg fiatal korukban, lehet, hogy nem élik túl a későbbiekben az erős metszést.

A francia-, a spanyol-, és a holland levendulának akár az egynegyedét, felét is vissza lehet vágni, csak arra kell figyelni, hogy ha ennél lentebb metsszük vissza, akkor a szárak elhalnak. Ez segít a bokrok egészségesen és fiatalon tartásában.

A metszés második titka, hogy egy évben legalább egyszer meg kell metszeni a bokrokat.  Azok a levendulák, amelyeket metszenek kellőképpen, fássá válhatnak a bokor középső részénél. Sövényvágóval is vissza lehet vágni, formálni a bokrokat. Amennyiben túl közel metszünk a fás szárhoz, akkor a levendula elpusztulhat. Ez a módszer elősegíti az új hajtások növekedését a szár alsó részén, és így végül új formát kap a bokor.

A harmadik titok pedig, hogy ősszel és tavasszal-nyáron is érdemes megmetszeni a bokrokat. Az őszi metszésnél figyelni kell rá, hogy jóval az első fagy veszélye előtt kell visszavágni a növényt. A levendulát tavasszal is érdemes megmetszeni, miután elvirágzott, vagy kora nyáron. Kora tavasszal bátran és erőteljesen visszametszhetjük még az elöregedett és felkopaszodott levendula töveket is, míg nyáron és ősszel inkább csak a virágok visszametszését végezzük. Az eltartásra vagy feldolgozásra szánt virágzatokat a teljes kinyílásuk előtt ajánlatos levágni. Hagyjunk zöld leveleket a bokron, mert, ha túlságosan visszavágjuk, megeshet, hogy a növény nem éli túl a beavatkozást.

A metszés sikerét nagyban befolyásolják a levendula fajták, mert egyes kultúrnövény-változatok hajlamosabbak a fásodásra, mint mások.

Mi történik, ha a levendula visszavágása elmarad?

Levendula visszavágása

Azok a levendulák, amelyeket nem metszenek meg kellőképpen, fássá válhatnak a bokor középső részénél. A levendulákat egy évben legalább egyszer meg kell metszeni.

Azok a bokrok, amelyeket nem metszettek meg fiatal korukban, lehet, hogy nem élik túl az erős metszést. Amennyiben a levendulabokor már hároméves, de még soha nem volt megmetszve, akkor lehet, hogy a metszéssel már nem érünk el semmit, és jobb lenne kicserélni a bokrot. Azonban, ha vannak új hajtások a fás rész alatt, akkor elkezdhetjük óvatosan metszeni, hogy elősegítsük az alsó levelek növekedését. Minden évben metsszünk egy kicsivel többet belőle, és metsszük minél közelebb a fás szárhoz, anélkül, hogy belevágnánk a fába.

https://balintgazda.hu/aktualis-kert/majus/a-levendula-kerti-nevelese-hasznos-tudnivalo.html

Címlapkép: Levendula metszése (forrás: https://www.agraroldal.hu/levendula-tavaszi-metszese)

Vissza a kategória cikkeihez

error: Védett tartalom