Tartalomjegyzék
A levendula kártevői nem okoznak nagy fejfájást, mert gyakorlatilag nincsenek. Ennek a gyógy- és fűszernövénynek a gondozása hálás feladat, mert sok törődést nem igényel, mégis gyönyörű ékessége a kerteknek, balkonoknak. A levendula már ókorban is szépségápolás fontos növénye volt, őshazája Délkelet-Ázsia, Európába a rómaiak hozták be. Legfőbb termelője ma is Dél-Franciaország, főleg Provance-ban találunk végtelenül illatozó lila levendulamezőket.
Levendula kártevői
A levendula nagy gondozást nem igényel, mert kártevői nincsenek, így permetezni sem kell. Igen jól társítható a rózsabokrokkal, mert azokat megóvja a levéltetvektől és a hangyáktól. Túlöntözés esetén a gyökerek elrothadhatnak. Ha nincs megfelelően ritkítva és túl sűrű a lombja a levelek napfény hiányában megsárgulhatnak. A levendula metszése az egyetlen időigényesebb feladat a gondozása során, melyet évente többször is meg lehet ejteni, nagyon hálás lesz érte. Télen vegetál, megáll a növekedésben, tavasszal pedig frissen hajtja zöld hajtásait.
Jól érzi magát a fűszernövények, például a kakukkfű vagy a menta társaságában. Ideális sziklakertekbe, de akár fácskává is metszhetjük az évek alatt.
Levendula hazánkban
Hazánkban először az 1920-as években telepítették az első levendula ültetvényt a Tihanyi-félsziget vulkáni köves lankáira. Itt indult 2004-ben a levendula tiszteletére is az első Levendula Fesztivál, mely azóta is minden évben megrendezésre kerül és egyre népszerűbb. Ebben az időszakban szedd magad akciókkal is várják az lelkes érdeklődőket nemcsak itt, hanem az ország számos pontján.
Napjainkban már a Pannonhalmi Apátság gazdasága termeli a legtöbb levendulát, amelyből az év során parfüm, ízesített méz, bor és ajándéktárgy is készül.
Levendula jellemzői
Gyorsan bokrosodik, télálló és akár 40-50 évig is elél. Hosszúkás levelei 3-4 mm széles, 2-3 cm hosszú, ezüstös-zöld színűek. Virágzata hengeres, 6-8 cm hosszú, színe a sötét kékeslilától a fakóbb ibolyakékig változhat. Kifejlett növény magassága virággal együtt 60-80 cm, a bokrok átmérője 50-100 cm is lehet. Kiváló talajtakaró vagy sövény válhat belőle.
Az időjárástól és környezettől függően június elejétől egészen július végéig számíthatunk a virágzására. Ha elvirágzás után levágjuk a virágokat, ősszel másodvirágzásra számíthatunk.
A levendula nevelhető cserépben is, de csak nagy virágcserépbe, dézsába ültetve marad meg. Erkélyen nevelve rendszeres öntözést igényel. Télre sem szabad bevinni a virágot, a nagy edényben átvészeli a telet, bent viszont elpusztulna.
Levelei és virága is sokoldalúan felhasználható, hiszen a levendula jótékony hatásai miatt már régóta a népi gyógyászatban is hasznos gyógynövény, napjainkra azonban a gasztronómiában is egyre nagyobb teret hódít magának.
https://balintgazda.hu/aktualis-kert/majus/a-levendula-kerti-nevelese-hasznos-tudnivalo.html
Vissza a kategória cikkeihez